"Először van a hit, utána az elgondolás, aztán a megvalósítás."

Heniem hírek

Zarándokok csillagösvénye

2008. augusztus tizenötödike, Nagyboldogaszszony napja, 4 óra 48 perc: felkel a nap Dobogókőn. A kilátónál egy néma zarándokcsapat. Már egy órája is itt voltak; az időt közös imádsággal, énekléssel töltötték, és várták, hogy a nap első sugarai felragyogjanak. Most, hogy a fénysugár előbukkant, hét perc csönd. Az utolsó néma fohász a hosszú út előtt. Papi áldás, majd útra bocsátás. A Madonna mennybe emeltetésének ünnepén megindul a Szeretet útja zarándoklat Csíksomlyóba. A hajnalköszöntéskor meggyújtott gyertyák lángját kioltják, hogy majd este, hét óra tizenkilenc perckor, vagyis az ottani napnyugtakor újraélesszék Babba Mária földjén, a somlyói kegytemplom előtti téren. A végcélnál. Amely végcél persze egy új kezdet is.

Emberünk nem tud a zarándokokkal tartani, marad az emlékezés. Gondolata a Székelyföldre viszi. Akkor, ott, a pünkösdi zarándoklaton, az ünnep vigiliáján későig a hegyen voltak, a nyeregben. Soká ért haza a magányos kis faházba. Lefeküdt, nézte a plafont, készült a másnapra. Becsukni, becsukni az ablakot, itt hűvös a hajnal - ez zakatolt az agyában, de már félálomban volt, a szándék maradt csak, elaludt. Koppanásra, zörgésre ébredt, nem tudta, hány óra lehet. Mi jöhetett be a nyitott ablakon? Egér? Az nem csap ekkora zajt. Talán nyest, hallott is zörgést előző hajnalban a padlás felől.

Viszolygást érzett. Dühítette a hívatlan látogató. Őrködött, aludni már nem tudott, zseblámpával pásztázta a szoba zugait, hiába. Nőtt benne a feszültség. Várt, eltelt fél óra, egy is talán. A betolakodó uralta már minden gondolatát, az egész éjszakát, bevallani nem akarta magának, de félt - az ismeretlentől. És akkor megismerte. Srrr, srrr, srrr, alig hallható, de annál kísértetiesebb hang, mintha nyíl hasítana a levegőben erre is, arra is, a szoba átlójában, aztán vad nyolcasokat ír le. Támad, gondolja, de nagy soká rájön, nem támad semmi, az a valami is csak menekül, keresi a kiutat, nem leli, így csak srrrr, srrrrrr, fékeveszett csapongás, egyre nagyobb sebességgel, egyre erősebb hanggal, kétségbeesetten próbál kitörni a számára szűk száz légköbméterből a nagyobb térhez szokott valami.

Hát persze. egy csapdába szorult denevér, gyermekkori rémmesék ijesztő bőregere, a hajba kapaszkodó, amely persze sose kapaszkodik a hajba, veszélytelen kis jószág, de a borzongató történetek megbélyegezték, és tényleg: dermesztő élmény itt, egyedül a Madarasi-Hargitán, egy elhagyott kis erdészlakban. A titkokkal teli Erdélyben, annak is egy körülzárt kis szegletében egy ilyen hétköznapi élmény is misztikus tartalmat kap. Emberünk próbálja értelmezni, miféle jelenés ez, de jelképes tartalmat nem lel benne, persze, hisz csak arról van szó: egy denevért ez egyszer megcsaltak az érzékei, valami elromlott "benne", ultrahangkészüléke felmondta a szolgálatot, a máskor oly hibátlanul tájékozódó repülő szörnyecske szokatlan helyre tévedt, véletlenül röppent be a nyitott ablakon, és most zavarodottan keresi a kiutat, de nem leli, cikázik erre meg arra, tovább rémisztgetve a már eléggé megijedt embert, srrr, srrrr, srrrr - és végre kiröppen. Csöndet és talányt hagy maga után. Meg álmatlanságot.

Mit sugallt a ritka jelenés? Semmit, persze. Nem az ég madarai jöttek, nem hírt hoztak, egyszerűen csak eltévedt egy gyerekrémisztgető kis lény, és kiutat keresett. Nehezen találta meg. Mint mi is olykor. Igaz, nem is ultrahanggal tájékozódunk. Megyünk a fejünk - olykor a szívünk - után. És ekkor halljuk, amint némelyek hangosan röhögnek mögöttünk. Akik már semmiféle utat nem keresnek.

Szeretetkövetség

A hagyományteremtő zarándoklatnak a Szeretet útja nevet adták, és Magyarország patrónájának ajánlották. Ahogy a célt megfogalmazták: "Sorsunk, küldetésünk a világ világosságának őrzése, az Istenanya fényének eljuttatása minden teremtett lélekhez." Az autókonvojt felvezető kocsiban utazik két csöppség, a négygyermekes Nirsch család legkisebbjei, a kétéves Réka és az ötéves Kincső. Szüleik, Edit és Gyula a zarándoklat ötletgazdái. Zita lányuk is velük utazik, csak a negyedik, a nagylány, Csengele marad. Persze, régi szokás: valaki itthon őrzi a tüzet. Az autókra egységesen egy szál fehér virágot kötöttek, és nemzetiszín szalagokat. Az első járműben egy faragott zarándokbotot visznek, a részt vevő települések a szalagjukat arra kötötték fel: hófehér szalagok a település nevével meg az évszámmal.

A zarándokbotot évről évre megőrzik az utánuk járóknak. Mindenik zarándok magával viszi gyertyáját, a meggyújtásuk is rituális: gyertyáról gyertyára jár a tűz, mint mondják: "a szeretet fényét adják át ezzel, szívtől szívnek". Van ebben jó adag pátosz is, nemde? Hát persze, hogy van. Lehet, csak az érti és éli meg, aki ott van. Vagy aki részese volt már ilyen élménynek. Aki hagyományokra építkezik, tradíciókban gondolkodik.

A feladhatatlan magyarság

Sok évvel ezelőtt, még a rendszerváltáshoz közelítvén, az egyik folyóirat körkérdésére egy elkötelezett liberális, Baló György fölvetette: tisztázni kell, hogy "miben, mennyire, hogyan, hol kell őrizni a magyarságot - azaz miben marad és lesz progresszív; és miben, mennyire, hogyan, mikor, hol kell feladni, mert hátráltat majd, gátol, mert helyben járás lesz". Hát így.

Egyszer tán lesz érkezésünk a végére járni ennek magyarságőrző-magyarságfeladó aránykísérletnek. De amíg erre se időnk, se kedvünk, addig tesszük a dolgunkat hétköznapjainkon is, ünnepeinken is. A szerencsések zarándoklatra mennek, az itthon maradottak a maguk módjára élik meg Nagyboldogasszony ünnepét, aztán Szent István napját.

Kiss Endre filozófus pár éve írt arról, hogy a két nagy szociokulturális csoport, a munkásságé és a parasztságé, elhalt az utóbbi években, helyükbe újak, a maffia- és a yuppie-réteg került. Amely tökéletesen alkalmas annak kutatására, hogy "miben, mennyire, hogyan, mikor, hol kell feladni" a magyarságot, mert hátráltat, fékez. Ez az új társadalomalkotó erő mindennap megkaphatja a pesti belvárosi elitkultúrát sznoböntettel, és nem fog csodálkozni azon, amihez hasonló sok éve megtörtént: abban a tévében, amelyben vezető hír volt az amerikai soulénekes halála, egy szó sem esett arról, hogy a székely-magyar drámaíró, Páskándi Géza örökre eltávozott. Ahogy a népi igric, Béres Ferenc halálának sem volt hírértéke.

Nem véletlen hát, hogy a zarándoklatszervezők intettek: "A Szeretet Útja nem bevásárlókörút, nem egy jó buli, nem vásári mutatvány. Éppen ezért kérjük, hogy ezen a napon tanúsítson mindenki önmegtartóztatást a fizikai élvezetek terén, és befelé fordulva a Szeretet Útján haladjunk együtt az Istenanya ragyogó fényében lélektől lélekig. Vásári, bazári, kocsmai kellékekre ezen az úton, higgyék el, nincs szükség. A Szeretet Útja zarándoklat mentes mindenféle politikai erőtől, csoportosulástól. Célunk a zarándokút lelki tisztaságának megőrzése. Ez az egyén és az egyénekből szerveződő Nemzet közös lelki útja."

Egy bölcsőben

Babba Máriához, a székelység mentorához egy hétköznapi használati tárgyat is visznek a Pilisből indulók. Egy elfeledett tárgyat: a "Szeretetben Újjászülető Nemzet Bölcsőjét". Ez a bölcső ott marad Csíksomlyón.

A két kis gyereklány, Réka és Kincső adja át majd Gergely István atyának meg a közösségnek. És mindig új család kapja majd, ahol gyerek születik. Az esti gyertyagyújtás és a közös ima után a zarándokok a somlyói templomban töltik a következő órákat. Az út ott véget ér. Aztán már mindenki - mint mondják - azt teszi tovább, amit a szíve sugall. Például: életmintát tanulni vissza-visszajár. Vagy hazajön, és igyekszik továbbadni, amiben megerősödött: hogy a magyarság meg a hit nem osztható őrzendő és elvetendő értékcsoportra. Csak egészében értelmezhető. Mint Csíksomlyó szelleme is.

Zászlók nyitják a menetet, ütemes dobszó hívja a megszentelt helyre igyekvőket - olvassa emberünk egy visszaemlékezésben. Olvas a hét szoborról, amely áll a pilisi Csillagösvényen. Hívők imaláncát idézi fel, amely a húsvétban áthálózta a Pilist, éjszaka, lobogó tűz mellett virrasztottak a hegyen, a roppant sziklafal tövében, mígnem beértek húsvét vigiliájába, rájuk köszöntött nagyszombat, Krisztus keresztje alatt. Valami ilyesmit éreznek majd a zarándokok ott, a somlyói nyeregben. Kegyelmes pillanatban találja majd őket a mostani augusztus huszadika.

A szabad polgárok országát álmodják, az elbitangolt évek után jövőt álmodnak. Amikor már nem kell kényszerűen együtt ünnepelni a nemzet megszentelt napjait azokkal, akik évtizedekig az ünnepek kiürítésén buzgólkodtak. Nehéz elfelejteni az ellopott éveket, a kis akaratosok csöndes terrorját. A diktatúrák elől a tehetetlen hétköznapi ember az ünnep meghittségébe menekül, ha hagyják, ha nem orozzák el azt is tőle. Tőlünk elvették. Ideje visszavenni.

Zarándoklatra készült Magdolna is, a törékeny kis asszony, ki Segesváron született 1919-ben, Udvarhelyen élte le fiatalsága jó részét, közben bejárta Mezőaknát, Karácsonykőt, Kolozsvárt és ki tudja még, Erdély hány városát-falvát. Majd megtért az összeszűkült óhazába. Ereje ezt az ajándékot már nem adhatta meg: már nem utazhat. Az utóbbi időben gyakorta sírt. Hogyne sírt volna, aki annyit látott életében, és tudta, mi jöhet még, mi vár azokra, akiket szeretett, kútmélységű székely szeretetével. Hogyne nőtt volna meg az aggodalma körülnézve még ebben a világban. Nála a szeretet törvénybontó kalendáriuma azokkal kezdődött, akik a legkedvesebbek neki, a kicsinyektől a nagyobbakig: a kis Örzsi nyitja a sort, nyomában ott van Soma, aztán a nagyobbak, Dóri, Dávid, Zsombi, Eszti, Ági. Volt, miért sírni, volt, kiért aggódni. De tenni már nem sokat lehet. Ez már az ő idejük. Tudta ezt Magdolna, a törékeny kis székely asszony. Ezért siratta a jövőjüket, ami a jelenből kiágazik. És ezért mondott egy imát Nagyboldogasszony napján.

Várkonyi Balázs

Szeretet Útja zarándokút

2008 augusztus 15.-én hagyományteremtő zarándoklat indul Dobogókőről a Csíksomlyói Babba Máriához.

A 2008-as év kiemelkedően fontos év a világ és a magyarság sorsában egyaránt. Mária Szűzanyánk az Égi Patrónánk mennybe emeltetésének dátuma augusztus 15. Éppen ezért az Ő tiszteletére szervezzük a Szeretet Útja zarándokutat, melyen reményeink szerint évről évre egyre többen veszünk majd részt.

Sorsunk, küldetésünk a világ világosságának őrzése, az Istenanya fényének eljuttatása minden teremtett lélekhez.

A zarándoklat ezen a napon gépkocsi konvojjal valósul meg a két település között.
A gépkocsikra egységesen egy szál fehér virágot kérünk felrögzíteni, a külső tükrökre pedig nemzeti szalagokat (piros-fehér-zöld, fekete-piros).
A gépkocsisor első gépjárművében egy faragott zarándokbotot viszünk magunkkal, melyre a zarándoklattal együtt érző települések saját szalagjukat köthetik fel a kiinduló ponton, Dobogókőn. Erre a napkelte előtti percekben adódik lehetőség. Az egyes települések küldöttjeik útján juttatják el szalagjukat a kiinduló pontra. A szalagok egységesen fehér szalagok, két végükön írottak. Egyik végen a település neve, másikon pedig az évszám szerepel majd. Ezeket a zarándokbotokat évről évre megőrizzük az utánunk járóknak.
Kérünk minden zarándokot, aki a Szeretet Útján velünk tart, hogy hozzon magával egy szál fehér gyertyát. Ezeket a gyertyákat első ízben Dobogókőn gyújtjuk meg, majd napkelte után eloltva, másodszor Csíksomlyóban gyújtjuk újra, amint a Nap lenyugszik. A gyertya gyújtása gyertyáról-gyertyára történik majd, a szeretet fényét adjuk át szívtől szívnek.

A Szeretet Útja nem bevásárló körút, nem egy jó buli, nem vásári mutatvány. Éppen ezért kérjük, hogy ezen a napon tanúsítson mindenki önmegtartóztatást a fizikai élvezetek terén és befelé fordulva a Szeretet Útján haladjunk együtt az Istenanya ragyogó fényében lélektől-lélekig. Vásári, bazári, kocsmai kellékekre ezen az úton higgyék el, hogy nincs szükség. A Szeretet Útja zarándoklat mentes mindenféle politikai erőtől, csoportosulástól. Célunk a zarándokút lelki tisztaságának megőrzése, éppen ezért kérjük, még a legjobb szándékú politikai, civil szervezetek szervezeti távolmaradását is. Ez az Egyén és az egyénekből szerveződő Nemzet közös lelki útja.

A Babba Mária üdvözlése után sor kerül a Szeretetben Újjászülető Nemzetünk Bölcsőjének az átadására. Ez a bölcső ott marad Csíksomlyón, és abban a közösségben, sorban nevelkedhetnek majd benne a babák, minden ellenszolgáltatás nélkül használhatják a családok, ahova gyermek születik.

2008 augusztus 15.-én:
Napkelte: 04:48
Napnyugta: 19:19

Találkozás Dobogókőn, hajnali 4 órakor a kilátónál. Napkeltéig közös imádságban, éneklésben, szalagozással töltjük az időt.
A Nap felragyogásakor 7 perces néma várakozást követően a jelen lévő lelkész megáldja a zarándokokat, majd utunkra bocsát.
Hajnali 5 és 5:15 között sorakozó, mindenki elfoglalja helyét a konvojban és elindulunk.

Az út során mindenki önellátó lesz. Alkalmanként megállunk majd elemi szükségleteket elvégezni. Cél, napnyugta előtt legalább egy órával megérkezni Babba Máriához. Éppen ezért a megállásokat és időzéseket is ennek kell majd alárendelni.

Csíksomlyóban a Kegytemplom előtt ér véget a zarándoklat és a templomban közös imával, énekléssel zárjuk a zarándokutat.
A zarándoklat végén mindenki azt tesz tovább, amit a szíve sugall.
Szállást, étkezést közös szervezésben nem biztosítunk senki számára, ezen a területen mindenki önellátó lesz, vonatkozó információkkal természetesen készülünk.

(folytatás következik...)

Gyermeknapi akció!

Egy telefont mindenképpen megér! 06-20/98-09-540
2008. május 21. - június 1.

Szeretnél Heniem gyerekbútort, de nincs rá elég pénzed?

Akkor Neked szól:

Minden, június 1.-ig leadott megrendelésnél a
megrendelt bútor árából 10% kedvezményt adunk. És ez még nem minden!
Mit szólnál ahhoz, ha két egyenlő kamatmentes részletben is fizethetnéd
a kiválasztott bútor árát? Most azt is megteheted. De csak június 1.-ig!
Ne habozz, töltsd ki a megrendelőt a honlapunkon ( katt a menüre ), a többi a mi dolgunk.

Nirschné Henn Edith
Heniem Kft
06-20/98-09-540 ...egy telefon, és irány a bolt!

A magyar gyermek fejlődése a bölcsőtől a nyeregig

Bármilyen mélyen nyúlunk vissza a magyar hagyományokba, a felületes érdeklődő számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar kultúra alapvető tárgyi emlékei közé tartozik a lengő bölcső és a nyereg. Érdekes összefüggés is rejlik e két, hagyományosan magyar használati tárgyunk között.

Míg a lengő bölcső a csecsemő elhelyezését szolgálta, addig a nyereg a mindennapi felnőtt élet természetes tartozéka volt.

De hogyan is érhető tetten a látszólag egymástól igen távol álló két eszköz között a kapcsolat?

A lengő bölcső a csecsemő elhelyezésének közismert és általános módja volt valamikor. Eleink pontosan tudták, hogy ahhoz, hogy a gyermek jól fejlett, ügyes legyen, erre van szüksége. De miért is? Ma már orvosi kutatások eredményei igazolják azt a tényt, hogy a lengő bölcsőben és az újabban divatos kiságyban eltérő paraméterek mellett fejlődik a csecsemő idegrendszere, s míg a lengő bölcső egy magas szintű idegrendszeri érettséget biztosít, addig ugyanez a kisággyal kapcsolatban nem mondható el. Ennek oka is igen egyszerű. A lengő bölcsőben a kisded egyensúlyrendszere kap folyamatos jótékony mozgásimpulzusokat, melyek hozzásegítik ez által a tökéletes kifejlődéshez. Később aztán, egy jól kifejlett egyensúly rendszer számtalan életfunkciót tökéletes szinten tud majd ellátni. Ez az egyén életminősége szempontjából nélkülözhetetlenül fontos tényező.

Mi magyarok lovas nemzet vagyunk. Ahhoz, hogy valaki meg tudja ülni a lovat, természetes módon szüksége van jól kifejlett egyensúlyérzékre. A ló ugyanis ugyanolyan összetett mozgásimpulzusokat közvetít a lovas felé, amilyennel a gyermek első ízben az édesanyja méhében, aztán a lengő bölcsőben, majd pedig a lóháton találkozik. A lóháton való megmaradás képessége valamikor akár az életben maradást is jelentette. Nem véletlen az sem, hogy manapság terápiás megoldásként alkalmazzák a lovakat olyan betegségek kezelése esetén, mint például az autizmus, vagy mozgásfejlődési rendellenességek. Így tehát kiderül, hogy a magyar gyermek a bölcsőtől a nyeregig egy olyan fejlődési folyamaton ment keresztül, melynek eredménye képpen életerős, ügyes, jó képességekkel, kiváló reflexekkel, magas szintű térbeli tájékozódó képességgel rendelkező felnőtt vált belőle. A jól fejlett idegrendszer meghatározza a kommunikációs képességünket is, ami viszont a mindennapi életünk kikerülhetetlen és alapvetően az életminőségünket befolyásoló tényezője a társadalmi kapcsolatrendszerünkben.

A heniem.hu Baba-hírek szívesen megjelentet bármely értékközpontú innovációs tartalmú hírt. Várom E-mail-ben itt: heniem.kft@gmail.com

További gondolatok egy matematikusból átvedlett őstörténész-lovas-embertől.
Az első kérdés: hol a súlypont? A válasz fontos, mert minden súlyponton kívüli ringás kellemetlen élmény, ha jobban utána gondolunk.
Ha a lovat szemléljük, akkor hamar rájövünk, a súlypontja egészen közel esik a nyergelés helyéhez. Ha pedig az ember anatómiáját, akkor egyértelmű, hogy a baba az anyaméhben pontosan édesanyja súlypontja körül lebeg.
Ez a két tény azonnali magyarázatot ad arra, hogy miért gyakorol olyan lelki hatást a lovaglás az emberre, és miért a bölcsős babák lelki fejlődésére a maguk által kezdeményezett ringás! Hiszen mindkettő 3D mozgás, mindkettő súlypont körüli.
Figyelem, a hintaló nem ilyen! Ott egy ívet leírói 2D mozgás lehetséges csak, egészen a váratlan bukfencig. És nem ilyen a gyerekhinta sem, hiszen az is egy sikmozgás. A súlypont felett felfüggesztett lengő bölcső ezért tud mást, többet, mint a talpas bölcső. Na és ne feledjük, a talpas bölcsőtől az anyjuk soha nem távolodott el, vagy ha igen, vitte a gyerkőcöt is. Meg se próbálja kedves anyuka a babát egy bizonytalan alátámasztású tárgyon egyedül hagyni, mert ami késik, nem múlik, mármint a bukfenc és az azt követő éktelen visítás.
De az angol nyeregről sem mondhatni túl sok jót. Az már eleve gyanús, hogy a magyar patrac volt az őse, amit a pásztorok csak kényszerből használtak, és nagyobb tudás kell hozzá a szőrén lovaglásnál. Az is gyanús, hogy egy bőr kiflit tettek mindkét nyeregszárnyra, hogy valami támasz legyen a nagy bizonytalanságban. Akkor inkább már szőrén, mert ott, ha az ember nincs "súlyban", akkor hamar ellenőrizheti egészsége törhetetlenségét. Az ősi magyar nyereg azonban más, nagyobb teret ad az embernek bármilyen megoldásnál. Ugyanakkor még a kezdőt is súlyponti lovaglásra készteti, hiszen a kápák eleve korlátozzák a flegma csuszkolódást. A kényelemről már nem is beszélve.
Becsüljük meg mindkettőt: a lengő bölcsőt és a nagykápás magyar nyerget is no meg azokat, akik értő lélekkel készítik multunkból utódainknak.
Üdvözlettel:
Papp György

A Heniem hírek szívesen megjelentet bármely értékközpontú innovációs tartalmú hírt.

Várom E-mail-ben itt: heniem.kft@gmail.com